
Csatakiáltás a világűrben. A Blue Origin fedélzetén hat nő, köztük az énekesnő, Katy Perry száz kilométeres magasságban lebeg. Elérték az úgynevezett Kármán-vonalat és mintegy három perc súlytalanság után visszatértek a Földre.
A hölgyek küldetése különleges mérföldkő a kereskedelmi űrhajózás történetében, de erről majd később, előtte nézzünk egy kis űrtörténelmet.
1963-at írunk, ha már női űrhajósokról beszélünk, akkor ez az asszony maga a legenda. Valentyina Tyereskova nem másra lehet büszke, mint hogy ő volt az
első nő a világűrben, sőt az a nő is ő volt, aki 1963-ban egyedül hajtott végre űrrepülést. Tyereskova, aki ejtőernyősként annak idején önként jelentkezett az orosz űrprogramba, az egykori Szovjetunió hőse lett. Hazatérése után úgy fogadták, mint egy rocksztárt, kitüntetések tömkelegét, a szovjet hadsereg vezérőrnagyi rangját kapta, a Holdon pedig krátert neveztek el róla. Tyereskova asszony idén 88 éves, és egészséges, szóval lehet, hogy a világűrben van a hosszú élet titka.


