NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

Drákói szigort vár el a Jobbik

A Jobbik szerint a Buda-Cash-üggyel vizsgázik majd a Magyar Nemzeti Bankba olvadt pénzügyi felügyelet. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét 2013 őszén integrálták a jegybankba. A szocialisták szerint nem szabadna a Buda-Cash-ügyhöz hasonló eseteknek előfordulniuk, míg az LMP egy fogyasztóvédelmi biztos kinevezésével előzné meg a pénzpiaci botrányokat.

  • 2015. február 25., szerda 19:25
Vágólapra másolva!

Az LMP szerint megkésve születtek meg azok a felügyeleti jogosítványok, amelyekkel a Magyar Nemzeti Bank fényt deríthetne a pénzpiaci, tőkepiaci visszaélésekre. Schiffer András, az ökopárt társelnöke arra emlékeztetett, hogy ők már az ombudsmani rendszer átszervezésekor egy, a kormánytól független, fogyasztóvédelmi biztos kinevezésére tettek javaslatot.

Egy, a kormányzati rendszertől független és pontosan a kritikus helyzetben lévő állampolgári jogokat, tehát a fogyasztói jogokat őrző szervezet olyan kemény jogosítványokkal, mint amilyen korábban az adatvédelmi biztosnak volt, hatékonyabban tud segíteni az ilyen rendszerszintű anomáliák vagy sorozatosan, adott esetben sorozatosan elkövetett cselekmények felderítése érdekében, mint egy állami szervezet” – mondta Schiffer András.A szocialisták szerint a Buda-Cash-ügyhöz hasonló eseteknek nem szabadna előfordulnia. „Hol van ilyenkor, nem ilyenkor, hosszú évek viszonylatában, évtizedes távlatokban a PSZÁF? Bennem a kétségek merülnek fel, hogy hogyan és miképpen lehet az embereket arra biztatni, hogy megtakarításokat eszközöljenek és ezeket pénzintézeti felületeken helyezzék el” – mondta Gúr Nándor, a szocialisták országgyűlési képviselője.

Drákói szigort várna el a pénzügyi felügyelettől és fogyasztóvédelemtől a Jobbik is.
Szokták mondani, hogy a puding próbája az evés, hát az új típusú felügyeleti rendszernek a próbája az lesz, hogy hogyan tud reagálni erre a nagyon szövevényes ügyre, de azt kell, hogy mondjuk, hogy hosszú távú biztosítékot nagyon erős felügyeleti rendszer adhat és egy olyan összetételű hazai bankrendszer, amelyik képes egyrészt nemzetközi begyűrűző hatásokkal szemben is fellépni, másrészt a hazai szabálytalanságokkal szemben kíméletlenül eljárni” – fogalmazott Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

A Magyar Nemzeti Bank kedden függesztette fel a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a céghez. A jegybank szerint a brókerház az elmúlt tíz évben valamennyi adatszolgáltatását meghamisította és jelentős ügyfélpénzekkel nem tud elszámolni. A kár elérheti akár a 100 milliárd forintot is. Bővebben>>>