
A keményen dolgozó emberekről és azok családjáról kell szólnia a következő éveknek a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor évértékelőjében azt mondta: olyan döntéseket hoznak majd, amelyek megkönnyítik ezeknek az embereknek az életét. A kormányfő a külpolitikáról és a veszprémi választási vereségről is beszélt.
Ezúttal nem a Millenárison, hanem szimbolikus helyszínen, a tavalyi országgyűlési választási kampányban átadott Várkert Bazárban tartotta 17. évértékelőjét a miniszterelnök. Orbán Viktor a külpolitikával kezdett. „Új külpolitikai doktrínát hirdettünk, és kezdeményező külpolitikába kezdtünk” – fogalmazott. A miniszterelnök szerint azt kell elérni, hogy nemzetközi téren egyenrangú félként kezeljék Magyarországot és Magyarország is egyenrangúnak érezze magát a külfölddel.
„Csak ebben a hónapban egy államfő, három miniszterelnök és kilenc külügyminiszter járt nálunk. Megvolt az okuk, hogy ide jöjjenek, hiszen Magyarországot feltettük az Európa-politika térképére. Ezt nevezik a szocialisták és a liberálisok külpolitikai elszigetelődésnek” – fejtette ki.
A kormányfő hozzátette: az eredmények eléréséért a kormány szakított a multikulturális társadalom téveszméjével és a neoliberális gazdaságpolitikával is. Orbán Viktor hosszasan sorolta a kormány eredményeit, köztük a demográfiai adatok javulását és a nyugdíjak vásárlóértékének javulását. A következő évek feladatának pedig a bérből és fizetésből élők felemelését nevezte. Szerinte eddig is ezt szolgálták a kormányzati intézkedések, példaként pedig a rezsicsökkentést és az életpályamodellek kidolgozását említette.
Beszéde végén Orbán Viktor szólt a múlt heti veszprémi választási vereségről is, amely szerinte azt üzeni, hogy a korábbi eredmények ellenére továbbra is keményen kell dolgozni a sikerért a kormánypártoknak.
„Ha nem leszünk észnél, még azok fognak bennünket korrupcióval vádolni, akik szétlopták az országot. A végén még azok fognak arrogánsnak nevezni bennünket, akik a képébe vágták az egész országnak, hogy kormányzás helyett hazudtak éjjel meg nappal. A végén még a kommunista milliárdosok fognak urizálásról beszélni, és azok fognak krokodilkönnyeket hullatni a szegényekért, akik elvették a nyugdíjat meg a fizetéseket és munkanélküli-segélyezetté tették a magyar emberek százezreit. A végén még azok fognak itt felelősségről papolni, akik az évszázad felelőtlenségét követték el a devizahitelekkel. Szóval, kedves barátaim, legyünk ismét észnél. Ne üljünk a babérjainkon, és tápászkodjunk fel a karosszékünkből, mielőtt késő lenne” – fogalmazott Orbán Viktor.
Orbán Viktor beszédét a korábban megszokott Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! szlogen helyett a Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, magyarok!-kal zárta.
A kormányfő évértékelőjének ismétlését ma este a Híradó 21 után láthatják.