NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

Szabadlábon a kínzással és erőszakkal vádolt szülők

Szabadlábon a szigetszentmiklósi szülők. A párt csak kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek a bíróság, amiért két évet kaptak, de ezt már letöltötték előzetesben. A kiskorúak ellen elkövetett szexuális erőszak és erőszakos közösülés bűntette alól felmentették őket.

  • 2015. február 24., kedd 17:48
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a szigetszentmiklósi házaspár rágcsálókkal, de emberi ürülékkel is etette gyermekit, akiket szexuálisan is zaklattak. „A vádiratnak alapvető részét képezte ezeknek a bizarr étkeknek az elfogyasztása. Az alap vádirat koncepciója volt, hogy a szülők a gyermekekkel szemben hatalmi helyzetüket, a bántalmazásukat, a kínzásukat, az alávetésüket is ilyen jellegű étkekkel próbálták erősíteni, illetve nem megfelelően élelmezték a gyermekeiket” – mondta Szegedi Gyöngyvér, a Budapest Környéki Törvényszék tanácsvezető bírója.

A Budapest Környéki Törvényszék szerint ez vonzotta a sajtó figyelmét az ügyre. A bíró szerint nem véletlen, hogy a vádbeszédben a bizarr étkeket már nem említette az ügyészség. Szegedi Gyöngyvér tanácsa nem találta megalapozottnak a szexuális visszaélések vádját sem. „Sem a teszteredmények, sem pedig a sértetteknek a metakommunikációs információi nem támasztják alá, hogy valóban ilyen szexuális visszaélések történtek” – fogalmazott a tanácsvezető bíró.

Az apát és az anyát így csak kiskorú veszélyeztetése miatt marasztalta el a törvényszék, mert mindhárom gyerek többször is tetves volt, és a tisztálkodásukra sem fordítottak kellő figyelmet a szülők, akik olykor-olykor fizikailag is bántalmazták őket.

– A bíróság tényállásában megállapította, hogy a vádlottak elhanyagoló, felelősség nélküli és bántalmazó magatartása miatt a gyermekeknél még a 2014. év végén elvégzett pszichológiai vizsgálatokkor is traumatizált állapot fennállása volt igazolható. A vádlottak magatartásukkal tehát bizonyíthatóan a kiskorúak testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztették – mondta Szegedi Gyöngyvér, a Budapest Környéki Törvényszék tanácsvezető bírója.

A bíróság végül két-két év börtönre ítélte a vádlottakat, akik büntetésüket már kitöltötték az előzetesben. „Arra számítottam, hogy mind a két bűncselekmény vonatkozásában felmentés lesz, tehát a kiskorú veszélyeztetésében és a szexuális cselekményekben is” – nyilatkozta Csics Péter, az elsőrendű vádlott védője.

Arra a kérdésre, hogy fellebbezés lesz-e vagy tudomásul veszik az ítéletet, úgy válaszolt a védő: „nyilván lesz, miután én úgy érzem, hogy fellebbeznem kell a szexuális cselekmények miatt, az indokolás miatt, hiszen jelenleg bizonyítottság hiányában mentették fel a védencemet, hát másrészt a kiskorú veszélyeztetésében felmentésért”.

A szülőktől a bíróság elvette mindhárom gyermek felügyeleti jogát.