NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

Vádat emeltek Dopeman ellen

Vádat emeltek garázdaság miatt Dopeman ellen – hangzott el a köztévé Híradójában.

  • 2015. február 20., péntek 20:55
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a rapper egy 2013-as őszi kormányellenes tüntetésen a korábban ledöntött, Orbán Viktort formázó hungarocellszobor fejét rugdosta, majd a színpadon mutogatta. „Az ügyészség szerint ez megbotránkozást és riadalmat válthatott ki azokban, akik akár a helyszínen, akár a tévében látták az eseményt” – fogalmaztak a Híradóban.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az M1-nek azt mondta: a kerületi ügyészség az ügyben nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt indult nyomozást az ügyészség már korábban megszüntette. Bővebben>>>

Dopeman szerint rendben volt

„Hát én tulajdonképpen a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának az állami apparátus, illetve hát, ugye, a bíróság, ügyészség és rendőrség által való megnyirbálásának minősítem ezt – nyilatkozta telefonon a Hír Televíziónak Pityinger László korábban, amikor kézhez kapta az ügyészség erről szóló levelét. – Hacsak valaki nem bigott jobboldali, hanem demokratikus érzelmű ember, azt mondom, hogy valamilyen szinten ez a performansz, ami ott történt az ízlésbe. Tehát ízlésnek lehet, hogy nem tetszik, de hogy ezt nem lehet garázdaságnak nevezni, az mondjuk száz százalék.”