NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

A valós fogyasztásért fizetünk majd ezentúl

Lecseréli a Főgáz a túlméretezett mérőóráit – ezt Németh Lászlóné jelentette be. A Miniszterelnökség államtitkára azt mondta: erre azért van szükség, mert a szolgáltató hálózatfejlesztési munkálatai nem minden esetben voltak indokoltak, ez pedig a fogyasztók többségének többletköltséget jelentett.

  • 2015. március 03., kedd 16:02
Vágólapra másolva!

Németh Lászlóné hozzátette: a már állami tulajdonban lévő Főgáz nem tud visszatérítést adni a károsultaknak, de a gázórákat minden esetben lecserélik, hogy többet ne fordulhasson elő hasonló.

„Amit mi tudunk és amit ígérünk, az az, hogy ott, ahol a túlfizetések vannak, azaz nagyobb teljesítményű órák működnek, ezeket lecseréljük és ettől fogva mindenkinek azt az összeget kell fizetnie, ami a valós fogyasztás” – közölte Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára.