NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

Rendőröket és tűzoltókat tüntettek ki

A magyar nemzeti szuverenitás legalább annyira aktuális kérdés, mint 1848 márciusában volt – mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium ünnepségén.

  • 2015. március 12., csütörtök 19:30
Vágólapra másolva!

A tárca parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: Magyarországnak azt kell megmutatnia a világnak, hogy van elég ereje és elszántsága céljai eléréséhez. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen adták át a köztársasági elnöki kitüntetéseket, valamint a miniszteri elismeréseket. Rendőröket, tűzoltókat, köztisztviselőket és a büntetés-végrehajtás munkatársait tüntették ki.

„A győzelemhez egysége volt szükség. Olyan nemzeti egységre, amelyből erőt meríthettek, ami a közös célt elérhetővé tette. Az egység, ami 167 évvel ezelőtt megjelent, példaként áll az utókor, napjaink magyarsága előtt is. Nekünk ma is ugyanebben az egységben kell hinnünk és cselekednünk. Emberi helytállással, erkölcsi szilárdsággal” – fogalmazott.