
A szakképzés átalakítása egyenlő a gimnáziumbezárásokkal – hangoztatta napirend előtti felszólalásában az LMP képviselője. Ikotity István emlékeztetett, hogy a szakközépiskolák és a szakiskolák az új tanévtől átkerülnek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. 80 szakközépiskolában azonban gimnázium is működik – tette hozzá az ellenzéki politikus.
„A jövőben ezeket a gimnáziumokat leválaszthatják és bezárhatják, az iskolabezárások azzal fenyegetnek, hogy több járás gimnázium nélkül marad. A gimnáziumok bezárása egyenesen vezet a felsőoktatás elsorvasztásához is, hiszen a felsőoktatásba kerülők utánpótlását vágják el” – mondta az LMP-s politikus.
A köznevelési államtitkár szerint a fenntartóváltás nem egyenlő az iskolabezárással. Czunyiné Bertalan Judit szavai alapján a gimnáziumokban minden ötödik hely felesleges. De a járási központokban működő, nagy múltú gimnáziumok nincsenek veszélyben – tette hozzá.
„Azt is szeretném Önnek mondani, hogy a gimnáziumi beiskolázásokból egy szám még kitűnik, 20 százalékos kapacitástöbblet van a gimnáziumokban, és a 90 ezer gyerek helyett 70 ezer fejezte be a középiskolai tanulmányait a napokban” – hangsúlyozta Czunyiné Bertalan Judit.
A költségvetési bizottság szocialista elnöke a jövő évi adótörvények zárószavazása előtt is az egykulcsos személyijövedelem-adózást bírálta. „Az MSZP tehát egy olyan új adórendszert javasol, amely az alacsony keresetűek adóját mérsékli elsősorban, szemben a mostani, kormány által javasolt 15 százalékos kulccsal. A minimálbér 5 százalékkal, az átlagos keresetűek 10 százalékkal kellene, hogy adózzanak. Ez azt jelenti, hogy több mint tízezer forinttal nőne egy minimálbért kereső nettó bére, és több mint húszezer forinttal nőne egy átlagos keresetű munkavállaló nettó bére” – ismertette a szocialisták javaslatát Burány Sándor.
A nemzetgazdasági államtitkár kiállt a második Orbán-kormány által bevezetett egykulcsos adórendszer mellett. „Az egykulcsos adórendszer lényegesen igazságosabb és teljesítményre ösztönzőbb, mint a többkulcsos, hiszen a többkulcsos adórendszernek az a jellemzője, hogy minél magasabb jövedelmet szerzel, annál több az elvonás, a jelenlegi rendszer pedig arra ösztönöz, hogy minél magasabb, minél több jövedelemhez jutsz, az egykulcsos adó miatt a terhelés arányosan kevesebb” – húzta alá Tállai András.
A kormány filozófiája nem változott, a munkából szerzett jövedelem helyett a fogyasztást kell megadóztatni – tette hozzá Tállai András.













