
„A második Tavares-jelentést úgy sikerült elfogadni, hogy összefogtak baloldaliak, zöldek, kommunisták, így az EP-ben hiába a legnagyobb frakció a néppárté. Az ő kiállásukat üdvözöljük és úgy gondoljuk, hogy a vita a magyar kormány bevándorláspolitikájáról folyik, ugyanis a magyar kormány álláspontja egyértelmű: bevándorlásellenesek vagyunk, és saját erőből kell a munkaerőproblémát megoldani” – hangsúlyozta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Ismert, Magyarországot elítélő állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament. A baloldali frakciók határozati javaslatához több módosítás is érkezett, ezért a pontos szöveg egyelőre nem nyilvános. A dokumentum eredeti tervezete a többi között a bevándorlásellenes plakátkampány visszavonására szólít fel. Bővebben>>>













