
Balatonszemesen 56 transzplantált kisgyerek és családjuk nyaralhat most együtt. A gyerekek itt egész nap játszhatnak, sportolhatnak, kézműves foglalkozásokon, gyógyító beszélgetéseken, meseterápián vehetnek részt.
A táborban a hangsúly a lelki segítségen van, a gyerekekkel 25 önkéntes foglalkozik, legtöbben maguk is szervátültetettek. „Élményeket osztunk meg egymással, segítünk egymásnak, abban feldolgozni a transzplantációt, illetve segíteni abban, hogy új életet kezdhessenek, egy egészségesebb életet kezdhessenek” - mondta el Török Tamás.
A transzplantáltak egészségügyi ellátása mindig is jó volt – mondja az alapítvány elnöke. Ők a rehabilitációban tudnak közreműködni. Szerinte minél kisebb egy gyermek, annál könnyebben átvészeli a traumát, a szülőknek azonban sokszor segíteni kell.
„Az a gyerek, aki beteg volt, ő nagyon könnyen magához tér, és jól érzi magát, és jó kedvű, és minden rendben van, a szülőnek viszont nagyon nehéz feldolgoznia azt, hogy most már nincs ez a 24 órás készenlét, hogy állandóan a betegségre gondolni, állandóan aggódni, kórházba rohanni” - fejtette ki Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Az alapítvány több mint 8 millió forintból táboroztatja a gyerekeket, akik egy családtagjukkal együtt ingyen nyaralhatnak Balatonszemesen. A szervezet szinte teljesen adományokból tartja fenn magát, de segítséget jelent számukra az, hogy több nagy vállalat is a támogatóik közé tartozik.













