A magyarok alkalmazkodtak hozzá, hogy nincs nyitva vasárnap a bolt

Alkalmazkodtak a magyarok a vasárnapi zárva tartáshoz, a kisboltosok vesztére. A többség bevásárol, mielőtt elmegy hétvégére a Balatonra.

  • 2015. június 14., vasárnap 20:52
Vágólapra másolva!

Megrohanták a kerékpárosok a vasárnap is nyitva tartó ABC-t Örvényesen, a balatoni bicikliút mellett. Nincs más üzlet a közelben, a vasárnapi boltzár óta jól alakul a forgalom a hét utolsó napján – tudta meg a Hír TV az eladótól.

Egy másik, Zamárdi üdülőterületén található boltot családi vállalkozásként működtet egy házaspár. Náluk elmaradt a vasárnapi roham, a vendégek megejtették a nagybevásárlást, mielőtt elindultak a Balatonra.

„Nem úgy jöttünk le, hogy felszerelkezve, mert korán indultunk hajnalban, majd itt bevásárolunk, aztán tudatosodott bennünk, már így délután felé, hogy vasárnap nincs nyitva semmi” – mondta egy férfi, aki a családjával a Balaton partján töltötte a napot.

Egy balatonkenesei boltban arra várnak, hogy igazán beinduljon a nyári szezon, és ne csak hétvégén teljen meg a tópart. Megváltoztak a vásárlási szokások – ezt már a Balatoni Szövetség elnöke mondja. „A Balatonhoz leérkező vendégek többsége már pénteken bevásárol egy hipermarketben, vagy, hogyha itt van, a Balaton térségében, akkor ezt szombaton teszi. És szinte már azt lehet mondani, hogy szombat-vasárnap nem is keresik a kis üzleteket. Ez nagyon komoly bevételkiesést jelent ezeknél az üzleteknél” – közölte a Hír Televízióval Balassa Balázs.

A szövetség ezért kérte még tavasszal a nemzetgazdasági minisztert, hogy a szezonban mentesítse a boltosokat a felkapott üdülőhelyeken a vasárnapi zárva tartás alól. A szaktárcától a Balatoni Szövetség azt a választ kapta, hogy a nyár végén, a forgalom ismeretében vizsgálják meg a kérést. Lázár János kancelláriaminiszter ugyanakkor hetekkel ezelőtt közölte, hogy a vasárnapi zárva tartáson nem kíván enyhíteni a kormány.