Altus-ügy: a Fidesz határozati javaslatot nyújtott be

Az Országgyűlésnek is le kell folytatnia a vitát az Altus Zrt. európai uniós megbízásával kapcsolatban – a Fidesz szerint.

  • 2015. június 10., szerda 19:03
Vágólapra másolva!

Ezért Tuzson Bence, a Fidesz frakciószóvivője és képviselőtársai az Altus uniós megbízása miatt határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, amelynek célja, hogy megállapítsák, hogy a volt miniszterelnök cége törvényesen kapott-e megbízást az uniótól.

„A magyar kormány vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a törvényes helyzetnek a helyreállításáig, amennyiben megvalósul egy összeférhetetlenség, fel lehet-e függeszteni valamilyen pártnak az állami támogatását” – fejtette ki Tuzson Bence.