
A nemzeti fejlesztési miniszter hangsúlyozta: ezután gyorsabban és biztonságosabban közlekedhetnek az autósok az útvonalon, ahol az elmúlt négy évben 76 baleset történt. Seszták Miklós hozzátette: a munkálatok nem fejeződnek be, még az idén őszre Csornáig elkészül a kétszer kétsávos út, 2018-ban pedig Sopronon keresztül egészen az országhatárig lehet majd eljutni.
„A következő hónapokban az 1-es 2-es 3-as számjegyű utakon és az alsóbbrendű szakaszokon összesen 68 milliárd forint értékben indulnak meg újabb felújítási munkálatok. Ez a tavalyi keretnek több mint kétszerese. Az országos program közel 15 kilométeren tesz lehetővé felújításokat Győr-Moson-Sopron megyében is összesen 8 főúti szakaszon. Az előzetes becslések szerint mintegy 1,1 milliárd forint értékben” – mutatott rá Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.













