
Ez a szervezet, amelynek felkérésére Orbán Viktor rendre évet értékel, az egyesület elnöke pedig Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A résztvevők a Kálvin téri református templom elől indultak, érintették a Deák téri evangélikus templomot, ahonnan a Szent István-bazilikához vonultak.
Balog Zoltán, aki civilben református lelkész, nem válaszolt arra a kérdésre, hogy miniszterként miként egyezteti össze a gyertyagyújtást a kormány bevándorláspolitikájával.
– Nem.– Mint szervező, mint egyik szervezője?– Én nem vagyok szervező.– De elnöke annak a szervezetnek.– Igen, de nem vagyok szervező, és tudja a válaszomat. Az a helyzet, amíg az önök tulajdonosa az, aki megsértette a miniszterelnököt, aki jó barátom, addig önöknek nem tudok nyilatkozni. Nagyon sajnálom!













