
Szelestey a Klubrádió Megbeszéljük című műsorának szerdai adásában úgy fogalmazott: „Tombol a bevándorló fiatalokban a tesztoszteron, de mivel nem tudnak befűzni egy lányt, ilyenkor sokszor nincs más választás, jöjjön az erőszak.” A rádiós később úgy nyilatkozott: szövegkörnyezetéből kiragadott mondatot idéztek tőle, de hozzátette: szerinte egyetlen erőszakos cselekmény sem elfogadható.
Bolgár György, aki maga is szokta vezetni a Megbeszéljük című műsort, a Hír TV-nek azt mondta: nem Szelestey Lajos szerencsétlen mondatával, hanem a kormány gyalázatos menekültpolitikájával kellene foglalkoznia a médiának.
Bolgár György: – Egy rossz mondat volt, természetesen.Riporter: – Ezzel le van zárva az ügy?B. Gy.: – Miért, mit kellene csinálni?R.: – Bocsánatot kérni.B. Gy.: – Kitől?R.: – A hallgatóktól.B. Gy.: – A hallgatóktól ő a maga módján bocsánatot kért. Hogy ezt egy „bocsánatot kérek” mondattal mondja-e, vagy máshogy, ez az ő dolga. Nem volt természetesen jó, de azt hiszem, hogy ha ez lenne a magyar sajtó legnagyobb problémája – és akkor idesorolom a jobboldali sajtót is –, akkor boldogok lehetnénk.













