
A férfi fogyasztott is a kábítószerből, a gyorstesztje pozitív lett. A rendőrök előállították és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
„Császár közelében állítottak meg a kisbéri járőrök egy személygépkocsival közlekedő férfit 2015. június 19-én este. A rendőrök átvizsgálták a férfi ruházatát, valamint a gépjárművet is, amelynek során kábítószergyanús anyagot találtak, amelyet lefoglaltak. A férfit előállították a kisbéri rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak vele szemben, amely pozitív lett. A gyanú szerint a férfi nemcsak fogyasztotta, hanem árulta is a kábítószert, ezért ellene kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását” – közölte Racsné Galambos Gréta, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.













