Harrach: Megszűnhet Európa, ha ez így folytatódik

A KDNP szerint megszűnhet Európa, ha a bevándorlás folytatódik. Ausztrália már az embercsempészeket is lefizeti, hogy ne vigyenek újabb menekülteket a kontinensre.

  • 2015. június 16., kedd 11:47
Vágólapra másolva!

A KDNP szerint a bevándorlásra a hosszú távú megoldás az, ha a szülőföldön maradáshoz megadnak minden segítséget. Harrach Péter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: Európa rövidesen nem lesz Európa, ha a távoli országokból érkezők bevándorlása folytatódik. A KDNP-s politikus szerint a segítségre szorulókon segíteni kell, de az üldözöttek és a gazdasági bevándorlók között különbséget kell tenni. Harrach Péter szerint előfordulhat az is, hogy az illegális bevándorlók között bűnözők és terroristák vannak, akik veszélyeztetik az emberek életét és biztonságát.

A baloldali szavazók is egyetértenek a kormány bevándorlással kapcsolatos plakátjainak üzenetével a Századvég legfrissebb felmérése szerint. A reprezentatív kutatás csak azt célozta, hogy közfelháborodást okoztak-e a Fidesz plakátjai. A felmérés szerint a lakosság többsége egyetért a plakátokon megfogalmazott üzenetekkel, azzal, hogy az ide érkezőknek be kell tartaniuk a törvényeket és tiszteletben kell tartaniuk a magyar kultúrát.

Rogán: Már az országba lépéskor jogsértést követnek el

A bevándorlás kedden is téma volt a parlamentben. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában azt mondta: a bevándorlók már az országba lépéskor jogsértést követnek el. Véleménye szerint a kérdést csak a törvényi szigorítással lehet megoldani, reményei szerint már ősszel. „A konzultáció zajlik, részeredményei megerősítik azt, hogy Magyarországnak majd vissza kell térnie az Európai Unió ellenében is a 2012 előtti gyakorlathoz, az illegális bevándorlás elleni szigorú és egyébként konzekvens fellépéshez. Ez őszre majd új jogszabályokat, jogszabálycsomagot és intézkedési tervet igényel, amit akkor kell majd tárgyalnia az Országgyűlésnek” – mondta a Fidesz frakcióvezetője.