Házkutatások az ORÖ programja kapcsán

Három ügyet egyesítve nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ORÖ Híd a munka világába programja kapcsán – írja a Népszabadság.

  • 2015. június 15., hétfő 11:42
Vágólapra másolva!

A lap a NAV bűnügyi nyomozóját kérdezte, aki elmondta, hogy az ügyben házkutatások, lefoglalások és tanúkihallgatások zajlanak jelenleg is, azt azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölte, hogy pontosan hol tartottak házkutatásokat. Birkás László, a projekt szóvivője azt mondta a Népszabadságnak: a nyomozás nincs befolyással a program működésére.