
Kara Ákos, a tárca államtitkára azt mondta, már megkezdték a jogszabály előkészítését békéltető testületek esetében, de további szigorításokról is tárgyalnának, amelyről várhatóan ősszel dönthet az Országgyűlés.
„Az első lépéseket megtettük, amiről már az Országgyűlés is tárgyal, hogy a kereskedőknek személyesen kell megjelenni, ha olyan megkeresés érkezik, ami a fogyasztók számára hátrányos, akár egy termék vagy más olyan dolog esetében, ami a kereskedelemben kapható. A következő lépés pedig az lesz, hogy kifejezetten az idősekkel együtt gondolkodva szeretnénk ezt a törvényt előterjeszteni” – fogalmazott az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.













