Illatos út: negyvennyolcezerszer a megengedett érték felett

Rákkeltő anyagokat és Magyarországon már betiltott rovarölő szerek nyomait mutatták ki az egykori Budapesti Vegyiművek telephelyén kívül is a talajvízben. A Földművelésügyi Minisztérium szerint a szennyezés pontos mértékét csak a hordók elszállítása után lehet majd megállapítani, de a Greenpeace szerint már most látszik, hogy a talajban és a talajvízben a szennyező anyagok határértékének sokszorosa halmozódott fel. A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgeti az ügyben.

  • 2015. június 10., szerda 17:24
Vágólapra másolva!

Megijedtek az Illatos út közelében lakók, amikor megtudták, hogy az egykori Budapesti Vegyiművek telephelyén évek óta felhalmozott mérgező anyagok már a talajvízben is kimutathatók a környéken.

A méréseket az Együtt és a Greenpeace szakértői végezték a vegyiművek területén, és azon kívül is.Van háromezerszeres határérték túllépés és 48 ezres is – derül ki az adatokból.

Az Együtt önkormányzati képviselője azt mutatja, hogy például a rákkeltő benzolból a megengedettnél ötvenezerszer nagyobb mennyiséget találtak a talajvízben. „Ezt a környezeti szennyezést meg kell szüntetni, ezt magánemberek, magáncégek, nem fogják tudni megszüntetni, ez kiderült az elmúlt 10 évben, vagyis mindenképpen a hatóságnak vagy az államnak kell beavatkoznia: vagy kármentesítési alapból vagy elkülönített katasztrófa alapból” – hangsúlyozta Baranyi Krisztina önkormányzati képviselő.

A benzol mellett ráadásul tojásokban és állatokban a határértéket túllépő mennyiségben DDT-t is kimutattak. Ez egy olyan agresszív rovarirtó szer, amelyet Magyarországon évtizedekkel ezelőtt betiltottak. „A folyamatos DDT-nek kitettség jelentős egészségkárosodást okoz, a DDT alapvetően beleavatkozik a hormonrendszerünkbe, illetve kárt okoz az utódokban, a szaporodási képességben. Tehát ha valakibe folyamatosan kerül DDT, akkor jellemző az ilyen családokban a koraszülés, az alacsony magzati súly, illetve különböző fejlődési rendellenességek is előfordulhatnak” – mutatott rá Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.

A Pest megyei kormánymegbízott azt mondta, a problémáról ők is tudnak, és már elkezdődött a veszélyes hordók elszállítása a felszámolás alatt álló gyárból. „Jelenleg tehát nincs már az ügy a mi kezünkben, hiszen a közbeszerzési eljárás folyik, és ettől kezdve a közbeszerzési eljárás eredményessége esetén megkezdődik ez a munka. Amit ígértünk, azt megtartottuk. Az, hogy ki milyen méréseket végez és milyen adatok születnek, az nagyon kedves dolog, mi is tudjuk ezt a problémát” – mondta Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott.

A Földművelésügyi Minisztérium közleményben reagált, azt írták, csak a hordók elszállítása után tudják majd felmérni, hogy a veszélyes anyagok milyen mennyiségben kerültek ki a telephelyről. A Jobbik viszont parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak érdekében, hogy kiderüljön, miként hasznosultak eddig a kármentesítésre elköltött források. Az LMP pedig pert indít a tárca ellen azért, hogy hozza nyilvánosságra az Illatos útihoz hasonló veszélyforrások listáját.