
„Megállapítja, hogy a másod- és harmadrendű alperesek által 2013. április 29. napján megkötött mezőgazdasági földhaszonbérleti szerződés érvénytelen” – a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, jogerősen érvénytelenné nyilvánította a Magyar Állam és a Mező Vidék Bt. közötti földhaszonbérleti szerződést, helyt adva a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. keresetének. Eszerint a Nemzeti Földalaptól jogellenesen nyerte el a korábban a kishantosi gazdaság által használt 28 hektáros területet a Mező Vidék Bt.
„A másodrendű alperes nem felelt meg a 262./2010. november 17-i kormányrendelet 26. paragrafusának. 1. bekezdés. b. pontjában foglaltaknak, ami azt írja elő, hogy kik lehetnek pályázók egy ilyen eljárásban. Tehát úgy fogalmaz a jogszabály, hogy a pályázati eljárásban pályázóként olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vehet részt, amelynek a pályázat benyújtását megelőző adóévben bevétele több mint 50 százalékban a termőföldről szóló törvény 3. paragrafusának k. pontja szerinti mezőgazdasági tevékenységből származik” – indokolta a döntést Hímer Gabriella, a Fővárosi Törvényszék tanácsvezető bírója.
A törvényszék szerint a jó erkölcsbe ütközik, hogy egy olyan cég nyerte el a földterületet az államtól, amely nem is indulhatott volna a pályázaton. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője a jogi mellett erkölcsi elégtételt is követel.
„Ez mindenkinek, aki eddig a döntéshozatalban részt vett, egy figyelmeztetés, hogy a törvényeket be kell tartani Magyarországon, és ez mindenkinek nagyon jó hír, hogy ez így van, mert egyszerűen lehetetlen az élet egy olyan országban, ahol vannak olyan körök, akik figyelmen kívül hagyhatják a törvényeket, illetve az meg már még súlyosabb baj, hogyha maga az állam képviselői teszik ezt” – mondta Ács Sándorné.
A kishantosi kft. további három kereseténél új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a törvényszék. Ács Sándorné elmondta, hogy céljuk az ökogazdaság teljes helyreállítása. Kishantos összesen 452 hektár területet vesztett el.
Reményt keltő
Reményt keltőnek nevezte az LMP országgyűlési képviselője a kishantosi földterületről szóló bírósági döntést, és pertársaság felállítását is elképzelhetőnek tartja a régi bérlők között. Sallai R. Benedek a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal hortobágyi földekkel kapcsolatos vizsgálata alapján százas nagyságrendűre becsüli a szabálytalan állami földpályázatokat.
„Azt feltételezhetjük, hogy akár százas mennyiségben is lehet az olyan elnyert új földbirtokos, akinek a pályázati kritériumainak való meg nem felelése ezek után bizonyítható lesz. Az a kérdés, hogy miután nem tudjuk minden esetben a teljes pályázati hátteret, és mindenütt egyedileg kell nézni, hogyan tudunk majd együtt koncepcionálisan fellépni ezzel kapcsolatban” – mondta Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője.













