
A szocialisták ezzel azt akarták üzenni, hogy a gyűlöletkampányt folytató politikusoknak „rács mögött” lenne a helyük. A párt fővárosi politikusa, Kunhalmi Ágnes szerint gettóba zárja magát az ország azzal, hogy falat húz határainál. Az ellenzéki képviselő hozzátette: a bevándorlás egy álprobléma, az igazi gondot a magyarok kivándorlása jelenti.
„Hiába hazudja azt Szijjártó Péter, hogy Magyarországnak lépnie kell, mert már itt van a baj a nyakunkon. Nem igaz, nincs nagyobb baj. Egy héttel ezelőtt, egy hónappal ezelőtt még a kormánynak eszébe sem jutott, hogy ezzel foglalkoznia kell. A probléma azzal van, hogy a Quaestor-ügyet valahogy el kell tussolni. A probléma azzal van, hogy a kivándorlás problémájáról valahogy el kell terelni a figyelmet, a kormány problémája az a mocskos költségvetés, ami tényleg több millió embert lök az árokba” – fogalmazott az MSZP budapesti elnöke.













