
A papucs, a sportcipő, a rövidnadrág, de a trikó és a kiengedett öltönying is tiltott mostantól a kaposvári polgármesteri hivatalban. A főjegyző körlevélben hívta fel a mintegy kétszáz dolgozó figyelmét a munkahelyen elvárt ruházatra, külső megjelenésre.
A levél azt is hangsúlyozza, hogy a hivatal nem egy munkahely a sok közül, hanem az a munkahely, ahol közpénzből fizetett munkatársak a köz szolgálatában tevékenykednek.
„A kaposvári városházán közpénzből fizetett hivatalnokok dolgoznak egyrészt a kaposváriakért, másrészt az ügyfelekért. Ezért teljesen természetes módon elvárható, hogy a munkájukhoz méltóan öltözzenek és ne például papucsban és rövidnadrágban és pólóban várják őket. Egyébként a városháza helyiségei légkondicionálóval vannak ellátva, ezért nem hiszem, hogy megerőltető, hogy ingben és nadrágban szolgálják ki az ügyfeleket” – fejtette ki Barnay Andrea, a Kaposvári Önkormányzat sajtómunkatársa.
Pár éve a kaposvári egyetem rektora adott ki hasonló öltözködési utasítást. Az a diákokra és az oktatókra egyaránt vonatkozott. A hallgatók egy része tiltakozott, az egyik színész szakos osztály például annak idején a tanárral együtt meztelenül tartott órát.













