Tüntettek a taxisok, a kormány reagálására várnak

Taxisok százai tiltakoztak a külföldről érkezett internetes fuvarszervező vállalkozások ellen. Petíciójukat átvette az illetékes államtitkár, de Fónagy János arról nem beszélt, hogy az új taxirendelet betiltja-e a szürkegazdaságot erősítő konkurenciát. A jogszabály tervezetéről holnap tárgyal a kormány.

  • 2015. június 16., kedd 21:30
Vágólapra másolva!

Több száz taxis zárta le a Parlamenttel szemben lévő utcát. Tiltsák be az Ubert! – skandálták a sofőrök, akik szerint az internetes fuvarszervező vállalkozás ugyanolyan adócsaló, mint a csempészcigit kínáló zugárus.

„Ez az Uber és az összes hasonló Wundercar, meg nem tudom, miknek nevezik ezeket a nem taxiként üzemelő dolgokat, kellene valamilyen úton-módon vagy megszüntetni, az én véleményem szerint megszüntetni, vagy pedig ugyanolyan keretek közé fogni, mint ahogy minket” – mondta egy taxis.

Amíg a taxisoknál követelmény a hivatásos jogosítvány, a vizsga és a hitelesített mérőóra, addig az ubersofőröknek elég a sima jogsi.

„Óriási károkat okoznak a magyar személyszállításban, a magyar vállalkozásoknak, hiszen ők nem akarnak megfelelni semmilyen magyar törvénynek, rendeletnek, szabályozásnak. Most gondoljon bele, azok az emberek, akik itt voltak több mint háromszázan, azok az emberek, akik tízezren vannak az országban, betartanak jogkövetően törvényeket, rendeleteket, szabályokat. Miért tartanak be? Miért fizetnek adókat? Azért, mert nekik ez kötelezettséget jelent” – hívta fel a figyelmet Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

A felháborodott taxisok petíciót adtak át a közlekedésért felelős fejlesztési minisztérium államtitkárának. Fónagy János arra nem válaszolt, hogy a taxizást szabályozó kormányrendelet betiltja-e a közösségi fuvarszervező cégeket. Azt mondta, „a kormány a holnapi kormányülésen fogja ezt tárgyalni, holnap önök választ kapnak erre a kérdésre”.

Két hete az újságírók Lázár János kancelláriaminisztert is megkérdezték az Uberről. „Nem az a célunk, hogy a taxistársaságokkal szemben, azok ellen fogadjunk el bármilyen rendeletet vagy törvényt” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az Ubert a közelmúltban a Hír TV is kipróbálta. Kevesebbet fizettünk, mint ha taxival mentünk volna. Számlát nem kaptunk, ahogy egyébként a szolgáltatást tesztelő adóellenőrök sem. Az uberes sofőr szerint a tiltakozás sok hűhó semmiért. „Ez egy ilyen ország, hogy cirkuszolnak, de közben meg az igazságügyi miniszternek az ügyvédje védi az Ubert Magyarországon. Ennyi. Azt hiszem, nem is kell többet mondanom” – így a sofőr.

Ezzel arra célzott, hogy a Hollandiában bejegyzett vállalkozás magyarországi kézbesítési megbízottja az az ügyvédi iroda, amelyben Trócsányi László igazságügyi miniszter is tag. Az adóhivatal a napokban kikérte a holland társhatóságtól az Uber magyarországi sofőreinek adatait.