Vádat emeltek egy NAV-vezető ellen

Kilencvenmillió forintos áfacsalás miatt emeltek vádat egy NAV-vezető ellen.

  • 2015. június 15., hétfő 11:20
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint a volt osztályvezető társaival fiktív tevékenységet végző társaságokat vásárolt, majd azokkal áfát igényelt vissza. A csaláshoz szükséges cégeket az adóhivatal nyilvántartásából kereste ki.

A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője szerint a 90 milliós költségvetési kárból csaknem 25 millió forint megtérült a lefoglalásoknak köszönhetően.

„A vád szerint a volt osztályvezető a cselekmények elkövetéséhez oly módon nyújtott segítséget, hogy segített a gazdasági társaságok kiválasztásában, ellenőrizte ezeket a társaságokat az adóigazgatósági nyilvántartásokban, valamint figyelemmel követte a bevallások időpontját, illetve az adóban szereplő összegeket és az esetleges ellenőrzésekkel kapcsolatos teendőket is egyeztette” – mondta Simon Richárd.