Vége a rezsicsökkentésnek?

Monopolhelyzetbe kerülhet az állami közműcég a gázpiacon – a GDF Suez és az E.ON után a Tigáz is befejezi lakossági földgázszolgáltatását. Közben egy brüsszeli vita miatt véget érhet a rezsicsökkentés – a kormányszóvivő kitérő választ adott arra, hogy drágulhat-e a lakossági gáz és áram.

  • 2015. június 15., hétfő 21:52
Vágólapra másolva!

A kormánypártok egy 2013 őszi frakcióülésen döntöttek arról, hogy politikai nyilatkozatban védik meg a rezsicsökkentést a brüsszeli támadásokkal szemben. Egy a Hvg.hu birtokába birtokába került levél szerint azonban a kabinet ma már feladná tervét a Brüsszel által indított kötelezettségszegési eljárás miatt.

„Én kifejezetten rossz dolognak tartom azt, hogy ez a levél kikerült. Ha innen került ki Magyarországról, akkor az nagyon gázos történet, folyamatban lévő ügyről van szó, a kormány tárgyal” – fogalmazott Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport elnöke.

Az igazságügyi miniszter küldte a kiszivárgott levelet az uniós energetikai biztosnak. Ebben állítólag arról ír a tárcavezető, hogy a magyar kormány hajlandó módosítani a rendszerhasználati díjakat és költségként ismerheti el a cégek számos olyan kiadását, amelyeket eddig nem építhettek be a lakossági gáz- és áramárba.

„Az energiaárakban nagyobb tételt tesznek ki a tőkével kapcsolatos költségek, az úgynevezett rendszerhasználati díj. Itt pillanatnyilag egy energiahivatal által meghatározott és az önköltséget sem fedező összeg van a fogyasztók esetében. Ha ez megváltozik, és ez meg fog változni, ráadásul az új szabályozás még lehetővé tenné a hírek szerint, hogy a cégek megtámadják az energiahivatal jogszabályát, amennyiben sérelmezik azt, ez nyilvánvalóan némi áremelkedést fog jelenteni” – fogalmazott Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A kormányszóvivő kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy drágulhat-e a lakossági gáz- és áramszolgáltatás a brüsszeli vita miatt.

„A magyar kormány szándéka, hogy azokat az eredményeket, amelyeket elértünk, ne lehessen megmásítani, az sziklaszilárd. Mindent el fogunk követni, hogy megőrizzük a rezsicsökkentés eredményeit” – mondta el Kovács Zoltán.

A szocialisták azonban konkrét számokat követelnek a kormányfőtől. „Joggal merül fel a kérdés: a miniszterelnök tervezi-e a rezsicsökkentés leállítását Magyarországon? Ha tervezi, akkor az energiaárakon belül az áram és a gáz milyen mértékben fog emelkedni?” – tette fel a kérdést Tóbiás József, az MSZP elnöke.

A Jobbik pedig arra vár választ a kormánytól, hogy pontosan hogyan védi majd meg a rezsicsökkentést. „Hogyan kívánnak ellenállni a közműszolgáltatói nyomásnak, most akkor lesz magyar közműszolgáltató vagy nem lesz? Hiszen ha mindaz igaz, ami a Hvg.hu-n megjelent, akkor nagy valószínűséggel mégsem lesz első magyar nemzeti közműszolgáltató, hiszen ilyen környezetben nem fog tudni működni” – fejtette ki Apáti István országgyűlési képviselő.

Elemzők szerint ugyanis egy új tarifarendszer már profitot is jelenthetne, vagyis az új feltételekkel a magáncégeknek megérné megtartani lakossági gáz- és árampiaci üzletágukat. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy rövid időn belül a teljes lakossági gázpiac az állami szolgáltatóé lesz, a GDF Suez és az E.ON után ugyanis a Tigáz is úgy döntött, hogy befejezi egyetemes szolgáltatását.