
Keresni kellett a parkolóhelyet a Velencei-tó partján. A víztől egy kilométerre is autók álltak az utcákban. Aki délben érkezett, az már a strandon sem talált szabad helyet, a napernyő már korábban elfogyott.
– Nincs hely?– Nem nagyon, de valahol a barátaink foglaltak, remélem.
A vízi rendőröknek a Velencei-tónál és a Balatonnál is akadt dolguk a hétvégén. „Vitorlás csónak sodródott el, gumicsónak sodródott el, szörfös az erős szélben nem tudott a partra jutni, vitorlásokat kellett mentenünk” – mondta Verb István, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság osztályvezetője.
Budapesten is nehéz volt
A Liszt Ferenc repülőtéren az 50 fokos betonon napokkal ezelőtt felfüggesztették a karbantartási munkálatokat, a dolgozók között pedig védőfelszerelést osztottak szét. „A repülőgépek műszaki kiszolgálásában vagy a repülésbiztonságban semmiféle kompromisszum nem megengedhető. Palackos vizet osztunk a dolgozóknak, teljes uv-védelmet biztosító szemüveget vásároltunk” – mondta a Budapest Airport kommunikációs igazgatója, Hardy Mihály.
Az előrejelzés szerint viharos szél és jégeső vet véget a kánikulának.













