
„Az autó- és személyi alapú devizahitelek kivezetése van soron, a kormányzati intézkedés már elkészült” – Tusnádfürdőn jelentette be a nemzetgazdasági miniszter, hogy a lakás- után az autóhiteleseknek is segítséget nyújt a kormány. Varga Mihály részletekről nem beszélt, csak annyit mondott, hogy a devizában felvett autó- és személyi kölcsönöket is forintosítanák.
„Reméljük olyan ösztönzőt tudunk beletenni a rendszerbe, amelyik kedvezményessé teszi a hitelesek számára az ebből a hitelből való kilépést és ennek a forinthitellé hazai valutára való konvertálását” – mondta Varga Mihály.
A Magyar Nemzeti Bank szerint is forintosítani kell. A jegybank azzal érvel, hogy a jelzálogkölcsönök kivezetése óta többször is ingadozott az alpesi deviza árfolyama, ami jelentős többletterhet ró az autóhitelesekre.
„256,6 körüli svájci frankon váltottuk át a jelzáloghiteleseket, azóta már arrébb vagyunk, volt a svájci frank az elmúlt hetekben 305 is, ez egy 50 forintos különbözet, nagyon egyszerűen nézzük egy 1 milliárd eurón ez 50 milliárd forintnyi plusz terhet jelent, ugye, a háztartásoknak minden 1 forint 1 milliárdos terhet jelent az autóhitelek esetén” – fejtette ki Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója.
Az autóhitelesek törlesztőrészletei körülbelül negyedével csökkennének, ha ezeket is azon az árfolyamon forintosítanák, mint a jelzálogalapú devizakölcsönöket. A körülbelül 50 milliárd forintos árfolyam-különbözetet viszont valakinek viselnie kellene. A másik megoldás a kamatcsökkentés lehet, amelyre a Hír TV által megkérdezett elemző szerint szintén van esély.
„Most lehetőség van rá, hogy egy olyan kamatplafont hozzanak be ebbe a kérdésbe, amely jelentős tehercsökkenést jelentene, volt már ilyen kamatplafon a jelzáloghitelek forintosításánál is, itt is ugyanez várható, itt ráadásul jelentősebb kamatcsökkentés várható” – mondta Nagy László Nándor, a Privátbankár.hu elemzője.
Magyarországon még mindig 250 ezer devizaalapú autóhitel- és lízing-, valamint személyi kölcsönszerződés van. A hitelállomány pedig eléri a 300 milliárd forintot. Minden negyedik adósnak ráadásul lakáshitele is van.













