Nem tartják konkurenciának a közmunkásokat

A korábbi tervektől eltérően nem a polgármesterektől, hanem az illetékes kormányhivataltól kell kikérni a közmunkásokat idénymunkára. Ez áll abban a törvénymódosításban, amelyet a héten fogadott el a parlament. Egyelőre az sem tisztázott, hogy az idénymunkások foglalkoztatását ki fogja adminisztrálni. Ha valaki nem fogadja el a felajánlott idénymunkát, azt három hónapra kizárják a közfoglalkoztatásból.

  • 2015. július 05., vasárnap 12:08
Vágólapra másolva!

Meggyet szedtek a napszámosok egy Pécs melletti gyümölcsösben. A 140 hektáron gazdálkodó cég márciustól októberig foglalkoztat idénymunkásokat, van, amikor 100 emberre van szükség. A napszámosoknak napi normájuk van, a közmunkások konkurenciájától nem tartanak.

„Ezek az emberek nem fogják végigdolgozni a nyolc órát, mi meg igen. Ez nekik csak hobbi lesz, nekünk meg igazi munka, amivel keményen dolgozunk éjjel-nappal” – mondta az egyikük.

A cég ügyvezetője mégis jelezte már az illetékes hivatalnak, hogy szüksége lenne közmunkásokra. A közfoglalkoztatottak alkalmazásával járó adminisztráció a vállalkozásokra hárul.

„Nem egy rossz gondolat, ha mind a munkavállaló, mind pedig a munkáltató megtalálja az értelmes lehetőséget és jól tudjuk kihasználni, lehet belőle egy jó dolog is, de benne van az a lehetőség is, hogy nem tudunk hosszú távon együttműködni a közmunkában részt vevő dolgozók gazdasági szférában való alkalmazásában” – mondta a cég ügyvezetője.

Pillmann Gábor nem tudja, olcsóbb lesz-e a közmunkás a napszámosnál. Jelenleg annak a vállalkozónak, akitől az idénymunkásokat kapja, 5500 forintot fizet naponta. Ebből a napszámos 3000 forintot kap kézhez.