Ördögi háttérhatalmat sejt a bevándorlás mögött a református lelkész

Ördögi gazdasági háttérhatalmat sejt a bevándorlási hullám mögött a Jobbikhoz közel álló református lelkész, Hegedűs Loránt.

  • 2015. július 04., szombat 19:18
Vágólapra másolva!

Ő volt az egyik szónoka annak a budapesti megemlékezésnek, amelyet a hat éve feloszlatott gárdatüntetés évfordulóján tartottak. Hegedűs Loránt szerint a magyar bíróság is a háttérhatalom nyomására oszlatta fel 2009 júliusában a Magyar Gárdát, amelynek a Jobbik elnöke, Vona Gábor volt az egyik alapítója.

A bírósági döntés ellen 2009. július 4-én százak tiltakoztak Budapest belvárosában, a demonstrációt nem jelentették be. Az utcai megmozdulást a rendőrök feloszlatták, az egyenruhások több mint kétszáz embert állítottak elő. A bíróság később jogsértőnek minősítette a hatósági akciót.

A Bajtársiasság napja elnevezésű megemlékezésen a Jobbik elnöke nem vett részt, Vona Gábor köszöntő levelet küldött a résztvevőknek.

„Alapos okunk, de legalábbis alapos gyanúnk van feltételezni, hogy az izraeli hatalom eleve érdekelt abban, hogy Magyarországot, melyet gyarmatosítani kíván a pereszi elszólás szerint, úgy gyarmatosítsa, hogy csírájában fojtson el minden önszerveződést, minden önvédelmi törekvést” – mondta Hegedűs Loránt.