Szívátültetés: a vezető országok között hazánk

A világ vezető országai között van Magyarország a szívátültetések számát tekintve – mondta Szabolcs Zoltán szívsebész, a Semmelweis Egyetem tanára egy szívátültetetteknek szervezett családi napon Fülöpszálláson. A Szív a Szívért Alapítvány által szervezett találkozón a szívtranszplantáción átesettek a meghívott orvosokkal is közvetlenül beszélgethettek, és megoszthatták tapasztalataikat egymással.

  • 2015. július 05., vasárnap 12:34
Vágólapra másolva!

A Fülöpszállás melletti tanyára közel 50 szívátültetett érkezett, sokan családjukat is elhozták. Szakács László 21 éve kapott új szívet, a rehabilitációban sokat segített neki, hogy folyamatosan sportolt. „Alkati kérdés is, de biztos, hogy erre szükség van, mindegy, milyen szinten, de a mozgásnak, a sportnak – azt hiszem, lesz is erről majd ma egy előadás – nagyon fontos szerepe van. Egyrészt egészséges, másrészt eltereli a betegségről a figyelmet, tudja motiválni az embert” – mondta a férfi.

A Szív a Szívért Alapítvány 2003 óta szervez hasonló találkozókat. „Fontosnak tartom a szívtranszplantáltakat támogatni. Az alapítvány egyrészt anyagilag, másrészt erkölcsileg is szeretné támogatni a szívre várókat. Azért is fontos, hogy jöjjenek el ilyen találkozókra, hogy lássák, hogy érdemes, a reményt nem szabad feladni, mert ez mind reménnyel jár” – mondta Matuszka Lászlóné, a Szív a Szívért Alapítvány kuratóriumi titkára.

Az első szívátültetést 1992-ben végezték el Magyarországon, azóta közel 340-en kaptak új szívet, ezzel Magyarország a világ élvonalába tartozik.

„Kihívást és jelentős kockázatot jelent, másrészt azért a transzplantáció után olyan erős gyógyszerelést kell alkalmazni, ami ilyen-olyan későbbi szövődményeket rejt magában, és nyilván van ennek is késői vesztesége, de hál Istennek elmondhatom, hogy az operáltak döntő többsége, 60-65 százaléka él” – hívta fel a figyelmet Szabolcs Zoltán, a Semmelweis Egyetem tanára.

A műtéten átesett betegek egyéves túlélési aránya megközelíti a 80 százalékot, és 20 évnél tovább is élhetnek új szívvel a betegek.