

Bár az ország legfőbb vezetői ötszázalékos gazdasági növekedésről beszéltek, nem meglepetés, hogy a KSH gyorsjelentése szerint jelentősen megtorpant a hazai gazdaság növekedése – véli Csaba László.
A közgazdászprofesszor Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta, a visszaesés miatt várhatóan át kell majd tervezni az állam pénzügyi terveit. Csaba László az okok között említette, hogy továbbra is nagy az állami bürokrácia, a kivitel lassult, az építőipar összeomlott, az Európai Uniótól pedig egyetlen forint sem érkezett.
„Ez a 0,8 százalékos növekedés egy olyan időszakban történik, amikor az ország legfőbb vezetői ötszázalékos gazdasági növekedésről beszéltek a nyilvánosság előtt. Kicsit olyan, mint az elefánt, hogy a papíron ugye az ormánya látszik, a valóságban meg inkább a farka, közte meg az állat hiányzik. Ez nem nagyon jó, mert ez egy régi hagyomány a magyar tervezésben, hogy a terveinket valóságnak gondoljuk” – jelentette ki a Hír TV-ben Csaba László közgazdász.
Kattintsanak a teljes interjúért!
Az ország gazdasági vezetésének politikai érdeke, hogy ne erősödjön a forint, és ne értékeljék fel a hitelminősítők Magyarországot – Róna Péter szerint. A Magyar Nemzetnek a közgazdász azt mondta: az elmúlt évek növekedése és a külkereskedelmi mérleg jelentős javulása egyértelműen a forint eddigi gyengítésének köszönhető.
| Lejtő |
| Csökkent a GDP az előző negyedévhez képest, és éves összehasonlításban is jelentősen lassult a gazdaság bővülése az év első három hónapjában. A KSH adatai szerint a bruttó hazai termék 0,8 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly év végén, 2015 azonos időszakához viszonyítva 0,5 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. |