
A Fidesz elnökségében nem volt szó a köztársaságielnök-jelölésről, de amúgy sem aktuális még a kérdés – így kommentálta a nagyobbik kormánypárt alelnöke a koalíciós partner KDNP egyik képviselőjének múlt heti szavait. Rubovszky György akkor úgy fogalmazott egy bizottsági ülésen: Orbán Viktor nem engedi, hogy újraválasszák Áder Jánost. A kereszténydemokrata politikus ma már letagadná, amit egy hete mondott.
Áder János köztársasági elnök a múlt héten szólalt fel az Országgyűlésben. Egy nappal korábban hozta szóba a várható államfői felszólalást Vas Imre az igazságügyi bizottság ülése előtt, mondván: hatéves képviselői munkája alatt nem sok köztársasági elnököt látott felszólalni a törvényhozásban.
Rubovszky György ezután terelte a szót Áder János munkásságára, név szerint is említve a köztársasági elnököt. „Egyébként engem csak az zavar, hogy amióta én képviselő vagyok, a legalkalmasabb köztársasági elnök az Áder volt” – fogalmazott.
A kereszténydemokrata képviselő el is mondta, hogy miért elégedett:
– Ennél többet a Fideszért nem lehet tenni. Hát a Schmitt Palit ezért buktatták meg. Ennél ügyesebben… egyetlenegy lényeges kérdést nem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna. Hímezett, hámozott, megetette a baloldalt. – Megfontolás meg egyebek.– Jó, de hát az az egyebek…– Rossz esetben kettőt.
Rubovszky szerint azonban Áder János 2017-ben nem újrázhat. „Közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák, a Viktor nem engedi meg” – mondta képviselőtársának.
A miniszterelnök sajtófőnöke az Indexnek hárított. Havasi Bertalan azt írta a portálnak: a köztársasági elnök megválasztását az alaptörvény szabályozza, és abban kizárólag az Országgyűlésnek van szerepe.
Gulyás Gergely, a párt alelnöke másként tudja:
– Orbán Viktor dönti el ezt egy személyben?– Miután én soha nem voltam elnökségi tag, amikor köztársaságielnök-jelölés volt…– De frakciótag volt.– De frakciótag voltam. Természetesen a Fidesz alapszabálya, illetve a frakció szabályzata e tekintetben világos: közjogi tisztségviselőkre a miniszterelnök tesz javaslatot.
Rubovszky György az igazságügyi bizottság ülésén külföldi útja miatt nem jelent meg. A Népszabadságnak Varsóból nyilatkozva letagadta, hogy Áder János nevét említette egy hete. Ezt azonban nemcsak a Hír Televízió felvétele bizonyítja, beszélgetőtársa, Vas Imre is alátámasztja:
– Azt hiszem, nagyon sok sajtóorgánumban megjelent, úgyhogy ehhez nincs hozzáfűznivalóm, én hallgattam.– Tájékozódott azóta esetleg, hogy ki az, akitől tudja Rubovszky úr, hogy nem szabad Áder Jánost újraválasztani?– Szerintem ez nem téma jelenleg, a köztársaságielnök-választás jövő év tavaszán lesz esedékes.
A kormánypárti képviselőt megkérdeztük arról is, hogy egy hete Rubovszky György azt is mondta neki, akár házszabálysértés árán is megakadályozza egy törvényjavaslat tárgysorozatba vételét.
– Az igazságügyi bizottság elnökétől ez nem aggályos egy csöppet?– A mai ülésen van ez a javaslat.– Igen de ez a harmincnapos szabályon túl van.– Ma dönteni fogunk a tárgysorozatba vételről. – Házszabálysértő módon…– Valóban néhány napot kicsúsztunk. Úgy volt, hogy lesz még bizottsági ülés a múlt héten.
Bár a Hír TV által rögzített beszélgetésen közszereplők beszéltek közügyekről, Vas Imre kikéri az adatvédelmi biztos véleményét.
„Természetesen általában közügyekről van szó, viszont a képviselőknek ez munkahelyük is, és a munkahelyen is biztosítani kell a magánélethez való jogot. A konkrétumokról csak akkor tudnék nyilatkozni, hogyha valamelyik érintett hozzám fordulna, és kivizsgálnánk az ügyet” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.
Áder János mandátuma 2017 májusában jár le.