„Mindig büszkesége a ház úrnőjének, akkor is, ha nem ő maga készítette, hanem a cukrásztól hozatta” – így ír egy 1932-es szakácskönyv a bejgliről. A kalácsfajta Európában a 14. század óta ismert, először a ma Lengyelországhoz tartozó Szilézia területén készítették. Magyarországra a 19. században érkezett osztrák közvetítéssel, majd fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. A Magyar élelmiszerkönyv szerint hivatalosan csak azt a süteményt lehet bejglinek nevezni, amelynek több mint negyven százaléka a töltelék.
„A bejgliben legalább negyven százalék tölteléknek kell lennie. De itt is van ám kiskapu, mivel a tölteléknek nem kötelező száz százalékban diónak vagy máknak lennie, hanem a tölteléken belül is legalább negyven százalék diónak vagy máknak kell lennie” – mutatott rá Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök.
Az ennél kevesebb tölteléket tartalmazó süteményt tekercsnek hívják. A Panaszkönyv stábjának az ismertebb cukrászdákban sem tudták megmondani, hogy mitől tekercs a tekercs.
„Nem tudom, mert én még nem hallottam erről”; „Nem tudom, lehet, hogy csak fantázianév. Nem tudom”; „Nem is hallottam még róla” – így hangzottak a válaszok a Hír TV kérdésére.
Az ünnepek közeledtével nemcsak cukrászdák, hanem áruházláncok és pékségek is kínálják a tradicionális karácsonyi süteményt azoknak, akik nem vállalkoznak a bejglisütésre. A szakértő szerint idén is inkább a kevésbé jó minőségű bejglik kerülnek az ünnepi asztalra. „Attól félek, hogy a nem minőségi bejglik fognak jobban fogyni megint. Azt mondom, hogy ha ritkábban eszünk valamit – a bejglit ritkábban esszük, nem esszük egész évben –, akkor adjuk meg a módját. Inkább vegyünk minőségi terméket” – fogalmazott Tóth Gábor.
Egy félkilós rudat alig több mint 600 forintból is meg lehet vásárolni, de akár 2500 forintot is elkérhetnek egy ugyanekkora adagért egy nevesebb cukrászdában.
