
Hitelkárosultak várták a szegedi városháza előtt a miniszterelnököt. A Modern városok program 2015-ben indult, Orbán Viktor 2 év után jutott el a csongrádi megyeszékhelyre, oda, ahol a Fidesz 16 éve nem tudta legyőzni Botka Lászlót. A kormányfő zárt ajtók mögött egyeztetett a szocialista polgármesterrel, aki közös sajtótájékoztatójukon a város bérlakásprogramját állította országosan megvalósítható példaként a miniszterelnök elé.
„Magyarországon több tízezer, százezer család van, akinek esélye nincs magántulajdonú lakáshoz jutni, tehát mindenképpen szükség van egy államilag támogatott önkormányzati bérlakás-felújítási programra. Szeged városában ezt lemodelleztük az elmúlt egy esztendőben, több mint 200 lakást újítottunk fel saját erőből, és a piaci bérleti díj egyharmadáért biztosítottuk a lakóknak, hogy azok is lakáshoz tudjanak jutni, akik a támogatások ellenére sem tudnak magántulajdonú otthont vásárolni. Én azt gondolom, konzultálva egyébként több megyei jogú várossal, hogy ez egy használható és jó példa” – mondta Botka László polgármester.
Az ellenzéki városvezető szerint fejlesztéseik eredményét a statisztikák is jelzik.
„Szeged városában jelen pillanatban a kormányzati statisztika 2,8 százalékos munkanélküliséget jelent. Debrecenben ez 5,5, Kecskeméten és Pécsett több mint 4 százalék. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy az elmúlt tíz évben a versenyképes adottságainkra építettünk gazdaságfejlesztést, több mint kétezer-ötszáz munkahelyet hozott létre az IT az informatikai park, a szolgáltató szektor pedig további nyolcszázat. tehát a város infrastrukturális fejlesztése, logisztikai épülése értelemszerűen gazdaságélénkítést is tud jelenteni” – hangsúlyozta Botka László polgármester.
Orbán Viktor a szocialista polgármester által említett bérlakásprogramról nem beszélt, számos fejlesztéshez viszont támogatást ígért. Ezek egyike az M47-es főút négysávosítása, így Szegedtől Debrecenen át gyorsforgalmi úton lehet majd eljutni Miskolcra.
„Külön beszéltünk a Tiszáról, mert mégiscsak az elődeinken túl a folyó teszi naggyá ezt a várost, és megegyeztünk belvárosi hídrekonstrukcióban, megegyeztünk egy Tisza-Szeged főutcája projektben, belvárosi rakpartok fejlesztésében, és felírtuk a nem közvetlen, a nem a holnaphoz, hanem a holnaputánhoz tartozó terveink közé egy kerékpár- és gyalogoshíd megépítését is” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Emellett Szeged lehet az első olyan város, ahol a tömegközlekedés teljes egészében elektromos alapú.
„Azt a kérdést tettük fel, hogy van-e elegendő erő a városban meg a kormányban és van-e elegendő képzelőerő kettőnkben együtt ahhoz, hogy Szeged olyan város legyen, ahol a tömegközlekedés elektromos alapon és kizárólag elektromos alapon folyik a következő időszakban. Munkacsoportot állítunk fel, és nagyszabású terveket készítünk arra nézve is, hogyan lehetne az első olyan magyar város Szeged, ahol a tömegközlekedés kizárólag elektromos alapon történik” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő és a szegedi polgármester több mint 50 milliárd forint értékű fejlesztésben állapodott meg. Ennek része egy 200 hektáros tudományos ipari park, egy élelmiszeripari gyár, egy sportuszoda és egy atlétikai centrum megépítése, illetve a szegedi repülőtér fejlesztése is.
Kitérő válaszok
Pártpolitikai ügyeket nem kommentált Szegeden Orbán Viktor. Arra a kérdésre is kitérően válaszolt, hogy a 2018-as országgyűlési választások előtt lesz-e miniszterelnök-jelölti vita. Csak annyit mondott, az élet eldönti majd. Miniszterelnök-jelölti vita egyébként 2014-ben és 2010-ben sem volt.
„A helyzet, az úgy fest, hogy egy komoly polgármesterrel tárgyaltam a mai napon, egy olyan emberrel, akinek komoly tervei voltak a várost illetően, és ezekben a tervekben egyet is tudtunk érteni. Minden politikai rivalizálás mellett ennek a ténynek a leszögezését fontosnak tartom. Ez a megállapodás komoly megállapodás, komoly szándékkal írtuk alá, és meg is fogjuk valósítani egyébként, akárhogyan is alakulnak a politikai széljárás újabb fuvallatai Magyarországon. Pártpolitikai kérdéseket nem kommentálok, szerintem, miután 11. éve, vagy tán 12. éve vagyok miniszterelnök, rólam már sok mindent mondtak, sok létező és nem létező gyengeségemre is rámutattak. A nyúlság és a gyávaság eddig még ezek között nem szerepelt” – húzta alá a miniszterelnök.














