A Bizottság nem kommentálja Németh „eltakarítós” kijelentéseit

Az Európai Bizottság továbbra sem kommentál politikusi nyilatkozatokat – így reagált Navracsics Tibor magyar uniós biztos Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke kijelentésére, miszerint el kell takarítani a Soros György által támogatott civil szervezeteket.

  • 2017. január 27., péntek 13:10
Vágólapra másolva!

Az oktatásért és kultúráért felelős biztos szerint ugyanakkor az átláthatóságot mint általános elvet, a Bizottság támogatja. „A Bizottság az átláthatóságot mindig támogatja, hiszen többek között nemzetközi civil szervezetek is arra hívják fel a figyelmet, hogy az átláthatóság a legjobb fegyver a korrupció ellen. Ilyen értelemben az Európai Bizottság általában támogat minden olyan kezdeményezést, ami gazdálkodás vagy pénzügyi támogatás átláthatóságát célozza meg. Itt persze fontos lenne tudni, hogy konkrétan mik azok a lépések és valóban segítik-e az átláthatóságot” – nyilatkozta Navracsics Tibor oktatásért és kultúráért felelős uniós biztos.