
Fát vittek az önkormányzat dolgozói egy szegény családnak Kübekházán. Kollárék hárman élnek, télen csak házuk egy részét fűtik.
„Erre a télre is rákészültünk, a szomszéd faluból, a Tüzépről vásároltunk lignitet, bükköt és akácfát. Azt hittük, hogy legalább márciusig kitart, de nagyon-nagyon hideg lett erre a télre, már alig van pár napra való tűzifánk, így most az önkormányzat tudott segíteni” – mondta Kollárné Bozó Gabriella.
Kontor András alig 35 ezer forintból él havonta, ha nem kapna az önkormányzattól fát, akkor csak a csatornákban lévő száraz bokrokkal tudna fűteni.
„Jobban oda kellene figyelni a kistelepülésekre, mert itt nehéz az élet. A Duna-partról elég könnyű igazgatni a rendszert, de ha idejönnének szétnézni, akkor látnák, hogy milyen az élet számtalan kistelepülésen” – mondta a férfi.
Az önkormányzat csaknem négymillió forinttal kevesebb támogatást kapott a Belügyminisztériumtól, mint tavaly, így kevesebb fát tudott venni. Mivel már decemberben elfogyott, a település azóta saját erőből vásárolt tűzifát a rászorulóknak.
„Amit tudunk, segítünk, senkit nem hagyunk megfagyni, nem is volt ilyen az elmúlt időszakban nálunk, de nagyon fontos megérteni azt, hogy kis falusi önkormányzat vagyunk, ki vagyunk véreztetve. Lehet, hogy csak én szólok, de szólhatna itt mellettem 600-700 vagy 1000 polgármester is, aki ugyanezzel a problémával küzd, mert a kistelepüléseken mindenütt ez a probléma, csak nem mernek szólni. Sajnos eljutott a magyar társadalom és akár a polgármesterek is oda, hogy nem mernek véleményt nyilvánítani, és nem merik elmondani a problémájukat” – nyilatkozta a polgármester. Molnár Róbert most rendkívüli támogatást kért a belügyminisztertől nemcsak Kübekháza, hanem a többi kistelepülés részére is.














