Cicák farkát csonkítják Várpalotán

Több macska tért haza megcsonkított farokkal a közelmúltban Várpalotán. A helyi állatorvos szerint elképzelhető, hogy kutya támadja meg a házi kedvenceket, de az sem kizárt, hogy ember okozza a sérüléseket.

  • 2017. január 28., szombat 10:29
Vágólapra másolva!

Az egyik sérült macska úgy érkezett dr. Moharos Roland állatorvos otthonába kedden reggel, hogy a farkának a fele hiányzott. Az állat gazdája azt mondta, nem tudja elképzelni, mi okozta a sérülést.

„Az a furcsa, hogy a környéken több macska is van, amelyik rövid farokkal él. Ősszel egyet mi befogadtunk, de már begyógyult sebbel. Körülbelül két éve van a szomszédban is, egy egészen pici farka maradt szegénynek, és ők sem tudják, hogy mi történt vele. Este elment, reggel hazajött farok nélkül” – mondta Körmöci Judit.

A helyi állatorvos szerint véletlen baleset vagy egy kutya támadása is lehet, de akár a szándékosság lehetősége is felmerülhet. Ilyen esetben a sérülést rövid időn belül kezelni kell.

„Ilyenkor annyit teszünk, hogy a sérült részt, plusz még az élő részből egy darabot eltávolítunk és összevarrjuk, tehát gyakorlatilag egy picit rövidebbre vágjuk a cica farkát” – közölte dr. Moharos Roland.

Várpalotán eddig már öt cicával történt hasonló. A helyiek arra gyanakodnak, hogy ez nem véletlenek sorozata. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint azonban a várpalotai rendőrkapitányságra eddig nem érkezett bejelentés, és nem indult büntetőeljárás.