
A 24.hu-nak a várat fenntartó I. kerületi önkormányzat azt írta: az eredetileg 2017-re tervezett költözés csak 2018 végén lesz esedékes, ami azt jelenti, hogy a kormányfő és hivatala már csak a következő választás után mehetne a Karmelita kolostorba.
A válasz alapján a költözésben érintett másik két minisztérium is csak 2018 végén foglalhatja el a felújított épületeket.
A kormány a 2014-es választások utáni nyáron jelentette be, hogy Orbán Viktor és hivatala költözik a Parlamentből – azóta több mint húszmilliárd forint ment el a munkálatokra.














