Jogerősen felmentették Hiszékenyt

Jogerősen felmentette a vesztegetés vádja alól Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselőt a Fővárosi Ítélőtábla. A politikus végig tagadta bűnösségét, és politikai megrendelésnek nevezte az ellene indult eljárást. Az MSZP a legfőbb ügyész lemondását követeli, a Fidesz viszont az ítéletet bírálja. A kormánypárt közleményében azt írja: a lopás az lopás, és ezt a szocialista politikus nem úszhatja meg.

  • 2017. január 30., hétfő 15:12
Vágólapra másolva!

„Megpróbáltam végiggondolni azt, hogy ebben az időszakban mi volt olyan, ami az én életemben és az ügyben is egyszerre volt jelen” – jelentette ki az utolsó szó jogán intézett felszólalásában a XIII. kerület volt MSZP-s alpolgármestere az ellene folyó vesztegetési perben a Fővárosi Ítélőtáblán. A vád szerint 2013-ban Hiszékeny Dezső ötmillió forint kenőpénzt fogadott el egy vállalkozótól egy üzlethelyiség bérbeadása fejében. A politikus végig tagadta bűnösségét, és politikai megrendelésnek nevezte az ellene indult eljárást.

„Milyen összefüggést tudok találni, milyen időpontban? Egyetlen ilyen dátumot találtam: 2013. november 7-én országgyűlésiképviselő-jelöltje lettem az ellenzéki szervezetnek. Ha itt van összefüggés, akkor az ügyészség politikai megrendelésre cselekedett, utasítást hajtott végre” – mondta Hiszékeny Dezső.

A politikustól a titkosszolgálat fedett operatív nyomozója többször is találkozót kért, hogy kiderítsék, megvesztegették-e. A jelentések szerint az alpolgármester bólintással és bal keze öt ujjának felmutatásával jelezte a pontos összeget és a kenőpénz elfogadását. A törvényszék szerint ugyanakkor a hangfelvételek nem igazolták a vesztegetési pénz elfogadását, ezért tavaly áprilisban első fokon felmentették a politikust. Az ítélőtábla is erre a megállapításra jutott.

„A vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának büntette és más bűncselekmény miatt Hiszékeny Dezső és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék 2016. április 21. napján kelt 14B112/35. számú ítéletét mindkét vádlott tekintetében helybenhagyja azzal, hogy a Szabó Sándor másodrendű vádlottat érintő felmentő rendelkezést mellőzi” – indokolt Hrabovszki Zoltán tanácsvezető bíró.

Az ítélőtábla a másodrendű vádlottnál fenntartotta a kétéves felfüggesztett börtönbüntetést, mivel nála bizonyítottnak találta azt, hogy megpróbálta a kenőpénz elfogadására bírni Hiszékeny Dezsőt.

A szocialista politikus az ítélet után azt hangoztatta: elbukott az ügyészség ellene indított koncepciós lejáratása. „Az ügyészség hajtóvadászata véget ért. Úgy gondolom, a tárgyalásokon bebizonyosodott az, hogy az ügyészség alaptalanul vádaskodott. Bebizonyosodott az is, hogy nem kértem semmifajta vesztegetési pénzt. És az is bebizonyosodott, hogy az erre a feladatra kiképzett fedett nyomozó vesztegetési kísérletét visszautasítottam” – fogalmazott.

Az MSZP vezetése az ítélet meghozatala után lemondásra szólította fel Polt Péter legfőbb ügyészt.