
Éveken át molesztálta a gyerekeket a bicskei gyermekotthon igazgatója – ezt tavaly ősszel derítette ki az RTL Klub Házon kívül című műsora. A férfit végül az egyik fiatal jelentette fel, őt is évekig zaklatta az igazgató.
„Megkért arra, hogy orálisan elégítsem ki a vágyait” – mesélte Pop Mert Julián, a bántalmazottak egyike.
A kormány a jövőben nem engedné gyerekek közelébe a hasonló bűncselekmények elkövetőit. Mivel az erkölcsi bizonyítvány kevésnek bizonyult a megelőzéshez, a kabinet nyilvántartást vezetne a gyermekmolesztálókról, gyermekbántalmazókról.
„Úgy gondoljuk, hogy a gyermekbántalmazási esetekben, amikor erről jogerős bírósági döntés van, nagyon határozottan kell fellépni az elkövetőkkel szemben, illetve van helye még a szigorításnak is. De az, hogy ennek pontosan milyen lesz a nyilvánossága, milyenek lesznek a részletszabályai, nincs jelenleg olyan fázisban, hogy részletes tájékoztatást tudnánk adni” – mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.
A Jobbik elvi szinten egyetért az elképzeléssel. „Korábban különösen és kifejezetten a pedofil jellegű bűnelkövetők esetében mi is javasoltunk már hasonlót. Sőt, nem akarok mindig erre hivatkozni, mert lehet, hogy kicsit furcsának tűnik, de most is az az igazság, hogy mi javasoltuk ezt először. Nem a féltékenység meg az irigység beszél belőlünk, de így történt” – nyilatkozta Apáti István, a Jobbik szóvivője.
A gyermekjogi szakember szerint azonban a listától nem lesz hatékonyabb a gyermekvédelmi rendszer. „Ez nem fogja megoldani az igazi problémákat: a gyerekjóléti, gyerekvédelmi szektor tragikus alulfinanszírozottságát, a munkatársak túlzott leterheltségét és nem kellő anyagi megbecsültségét” – hangsúlyozta Tausz Katalin, az UNICEF gyerekjogi igazgatója.
A tervek szerint a parlament már tavasszal szavazhat a gyermekbántalmazók nyilvántartásáról szóló javaslatról.














