LMP: Az a hazaáruló, aki nem törődik az emberekkel

Az LMP szerint szégyen, hogy egy olyan ország akar olimpiát rendezi, amelyben másfél millió embert sújt a lakhatási szegénység – mondta Schmuck Erzsébet.

  • 2017. január 29., vasárnap 14:05
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki párt frakcióvezetője arra emlékeztetett, hogy a kormány az önkormányzatok hatáskörébe utalta és ezzel gyakorlatilag megszüntette a lakhatási támogatást, és a devizahitelesek egy részét sem tudták megmenteni. Az LMP az olimpia valódi költségeit 3000 milliárd forintra becsüli, és ezt a pénzt a világverseny helyett inkább a lakhatási szegénység felszámolására költenék.

„Az a hazaáruló, aki nem törődik az emberekkel, aki az embereknek a tízezreit és a százezreit az utcán hagyja. Tarlós főpolgármester úr azt mondja, hogy Magyarországon elegendő férőhely van a hajléktalanok számára. Tudjuk azt, hogy az elmúlt öt évben legalább ötvenezren küzdöttek a hajléktalanságnak a problémájával. Ezen biztos, hogy változtatni kell” – mondta a zöldpárti politikus.