Megint a kormánypártiak miatt maradt el az ülés

Új szmogrendelet, átfogóbb lakossági tájékoztatás, az öreg buszok cseréje, dugódíj és teherforgalmi stratégia – ezeket ajánlja a légszennyezettség csökkentése érdekében a Levegő Munkacsoport. A szervezet az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának rendkívüli ülésén mutatta volna be részletesen is elképzeléseit. Az ülés azonban elmaradt, a kormánypárti képviselők ugyanis nem voltak kíváncsiak rá.

  • 2017. január 27., péntek 20:44
Vágólapra másolva!

Napok óta rossz a levegő minősége számos településen, és mindenki máshogy próbálja kezelni. Budapesten az autósforgalmat korlátozták, Szegeden ingyenessé tették a tömegközlekedést a szmog miatt.

Az LMP egységesen kezelné az ilyen helyzeteket – ezért össze is hívták az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságát.

Az ülés azonban elmaradt, a testület kormánypárti tagjai ugyanis nem jelentek meg.

A bizottsági ülésen a szakértőként meghívott Levegő munkacsoport vezetője 12 pontos javaslatcsomagjukat ismertette volna.

„A légszennyezettséget már jelentősen lehetne csökkenteni rövid idő alatt is. Egyrészt a városokban a közlekedés bizonyos korlátozásával, a környezetkímélő közlekedési módok előtérbe helyezésével, külterületeken, ahol lakossági szilárdtüzelés nagymértékű, ott a tüzelési szokások megváltoztatásával” – véli a Levegő Munkacsoport elnöke, Lukács András.

Tudatlanságból vagy anyagi helyzetük miatt, sokan hulladékkal fűtenek, ez pedig sokat ront a levegőn, tette hozzá a szakember.

Az LMP-s Sallai R. Benedek úgy látja, a kormány csak látszatintézkedéseket tesz és az időjárásra bízza a megoldást.

„Jelen pillanatban rossz volt az energiapolitikája az országnak. Nem tette lehetővé hogy a magasabb energiahatékonysággal, több fűtéstámogatással ezeknek az energiaigényeknek csökkenjen a mértéke. Ezáltal több a szennyezettségünk. Nem tette lehetővé azt, hogy szabályozza a kereskedelembe hozott tűzifának a minőségét, nem tette lehetővé azt, hogy érdemi lépések történjenek a pm10 szennyezőanyagok visszaszorításában, és most, ebben a helyzetben megbukott Magyarország környezetvédelmi tekintetben” – nyilatkozta a politikus.

A szocialista Heringes Anita a szegedi modellt tenné általánossá, szerinte az autósforgalom korlátozása helyett ösztönzőbb lenne az ingyenes tömegközlekedés szmog idején.

„Nem büntetni kell, nem megmondani, melyik autó nem hajthat be, hanem azt kell csinálni, amit Botka László, Szeged polgármestere. Ő megkérte a lakosságot, hogy ne üljenek autóba, aki megteheti, ma ne üljenek kocsiba, ingyenessé tette a teljes közlekedést, és innentől kezdve, aki megtehette, az félrerakta az autóját” – hangsúlyozta az MSZP képviselője.

Egy felmérés szerint Magyarországon évente 14 ezren halnak meg olyan betegségekben, amelyekhez a légszennyezés is hozzájárul.