Megvédené a Pilist a Jobbik

Ellenzi a Pilisszántóra tervezett transzformátorállomás kiépítését a Jobbik.

  • 2017. január 28., szombat 08:03
Vágólapra másolva!

A párt országgyűlési képviselője szerint a beruházással veszélybe kerül a Pilis védett természeti környezete. Szilágyi György azt mondta: Orbán Viktornak kellene megakadályoznia az építkezést.

Az Elmű 65 millió forintot fizet a községnek, ha aláírja az állomásról szóló megállapodást. Pilisszántó az összegből egy iskolai tornatermet építene.

„Meggyőződésünk, hogy kötelességünk megőrizni hazánk és magyarságunk történelmi, kulturális és természeti örökségeit az utánunk következő nemzedékeknek, éppen ezért elfogadhatatlannak tartjuk egy ilyen természetkárosító beruházás megvalósítását a XXI. században. Vona Gábor pártelnökkel éppen ezért írásbeli kérdéssel fordultunk Orbán Viktor miniszterelnökhöz: meg szeretnénk tudni, hogy a kormány fel kíván-e lépni a pilisi táj világöröksége védelmében” – nyilatkozta Szilágyi György.