
A vízügyi igazgatóság szóvivője, Siklós Gabriella a Hír TV-nek azt mondta: a dályai kanyart már megtisztították, de a belgrádi szakaszon komoly jégtorlaszokkal kell megküzdeniük a hajóknak.
„A Dályai-szoros fenntartása most már szerencsére különösebb akadályt nem jelent a felső hajópárnak, ezt a csatornát egyre szélesebbre tudják jégmentesíteni a hajóink. Tehát itt a víz lefolyása most már akadálytalan. Ugyanakkor a Belgrád feletti szakaszokon a Széchenyi és a Jégtörő 7-es nagyon komolyan küzd a jégtorlaszokkal, nagyon sokfelé gyakorlatilag egész nap döngöléses üzemmódban kell menniük a hajóknak. Az alsó irányból felfelé törik a jeget, ugye, ahhoz az kell a jégtörő hajóknak, párban dolgoznak továbbra is, és egyelőre azt még nem tudni, hogy ez hány napot vesz igénybe, hiszen gyakorlatilag a Belgrád feletti szakaszt teljesen meg kell tisztítaniuk” – mondta el Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.














