Vona: Azért támadnak, mert féltik tőlünk a hatalmukat

Félnek tőlük, ezért támadja őket a kormánypárti média – ezt a Jobbik elnöke mondta a Hír TV reggeli műsorában.

  • 2017. január 30., hétfő 08:00
Vágólapra másolva!

Vona Gábor szerint ugyanakkor mindent elmond, hogy a miniszterelnök ma a szocialisták egyik lehetséges miniszterelnökjelöltjével tárgyal. A radikális párt vezetője beszélt a pártján belüli nézeteltérésekről is, szerinte azokat meg lehet és meg is kell beszélni. Hozzátette, neki most az a feladata, amire a tisztújító kongresszuson felkérték: győzelemre vinni a Jobbikot a 2018-as választásokon.

„Azért támad engem Orbán Viktor, és azért támad a Fidesz, mert a Jobbiktól és tőlem félti a hatalmát. Nagyon jellemző és szimbolikus egyébként, hogy miközben engem a kormányzati sajtó támad, ellenem megfigyelőket, meg paparazzókat és nem tudom, kiket küld, közben Orbán Viktor Botka Lászlóval tárgyal. Ebben azt gondolom, hogy minden benne van, ami a magyar politikában fontos folyamat” – fogalmazott a Jobbik elnöke.

Tekintse meg a Vona Gáborral készült teljes beszélgetést:

Mint arról korábban beszámoltunk, Vona Gábor választási programot vázolt hetedik évértékelő beszédében a hétvégén: a kormánypártoknak elszámoltatást ígért, a baloldali szavazóknak pedig alternatívát próbált állítani. Bővebben >>>

A Hír TV által megkérdezett politológus szerint képes baloldali szavazókat is megnyerni a Jobbik a 2018-as választáson. A Fidesz szerint Vona Gábort viszont csak a hatalom és a pénz érdekli. Bővebben >>>