„Azért mindenkit nem lehet át....ni ebben az országban”

Egy jól kitalált bűnszövetkezetnek tartja a Híd a munka világába nevezetű felzárkóztatási programot a romnet.hu főszerkesztője. Hídvégi-Balogh Attila több mint két éve nyomoz a munkahelyteremtésre szánt, és eltüntetett több mint másfél milliárd forint után, amit a kormánytól kapott az Országos Roma Önkormányzat. A Célpont birtokába 12 ezer oldalnyi irat jutott, köztük olyan szerződések, amelyek tanulmányírásról szólnak.

  • 2017. február 04., szombat 10:37
Vágólapra másolva!

„Ez egy jól kitalált bűnszövetkezet volt, ami arra szakosodott, hogy lenyúlják a cigányok pénzét” – így jellemezte a Célpontnak a Híd a munka világába nevezetű felzárkóztatási programot a romnet.hu főszerkesztője. Hídvégi-Balogh Attila több, mint két éve nyomoz az eltüntetett summa után. Nem kis összegről van szó – több, mint másfél milliárd forintról, amelyet papíron munkahelyteremtésre kapott a kormánytól az Országos Roma Önkormányzat. Akkoriban az ORÖ elnöke még a fideszes Farkas Flórián volt, aki azóta miniszterelnöki biztossá avanzsált.

„Azok a cégek, akik ebben a projektben részt vettek és együtt dolgoztak, azok mind összeférhetetlenség lett megállapítva és ezt a minisztériumi vizsgálat is bemutatta. Farkas Flóriánnak a személyes barátai és munkatársai szintén részt vettek ebben a projektben” – magyarázta Hidvégi-Balogh Attila főszerkesztő.

12 ezer oldalnyi irat jutott a Célpont birtokába, köztük olyan szerződések, amelyek tanulmányírásról szólnak. A Prekomment Kft. több, mint 6 millió forintért vetette papírra kommunikációs tanácsait. A társaságot egy belvárosi címre jegyezték be Budapesten több tucatnyi más céggel együtt.

A Célpont kereste a céget.

Egy másik fővárosi cégtől, az Első Önkormányzati Vagyongazdálkodási Kft.-től megvalósíthatósági tanulmányt rendeltek Farkas Flóriánék 9,3 millió forintért.

Az ügyvezető nem tudott segíteni a Hír TV-nek. Elmondása szerint a tanulmány írása idején nem ő irányította a céget.

Ócsán a Pest megyei kisvárosban lakik az MK Business nevű ingatlanos cég tulajdonosa. A társaság 5,6 millió forintot kapott az ORÖ-től azért, hogy megyei irodáknak alkalmas épületeket hajtson fel. A cégvezető úgy emlékszik, hogy vért izzadtak az öt millióért.

A Híd a munka világába program miatt az Országos Roma Önkormányzat egyik képviselője, Lakatos Oszkár számtalan feljelentést tett. A nyomozást el is rendelték.

„Nagyon sok ügyben, amit összesítettek, most szétszednek, hiányoznak komplett anyagok, bizonyítékok. Hihetetlen, ami folyik ezekben az ügyekben. Tehát én úgy látom, hogy Farkas Flórián mosdatása erősen folyik. Más ember már kapott volna 15-20 év börtönt, ha nem Farkas Flóriánról van szó” – mondta Lakatos Oszkár, az ORÖ képviselője.

Farkas Flórián hónapok óta bujkál a sajtó elől.

További részletek a Célpontban, szombaton 19.30-tól