
Az Együtt alelnökét és társait a helyszínt biztosító rendőrök rövid egyezkedés után elküldték, amikor megpróbálták megközelíteni a területet. „Avval teljesen tisztában vagyunk, hogy amikor bírósági útra tereljük majd ezek után ezt a helyzetet, akkor mi fogjuk megnyerni. Volt már erre példa, amikor a Sándor-palotánál ugyanilyen módon nem engedtek tüntetni embereket, aztán kiderült, hogy jogszerűtlen volt. Úgy tűnik, hogy az állam ma nem tartja be a saját törvényeit. Mit vár innentől az állampolgároktól, kérdezhetnék vissza. Ha maga az állam, a vezetői, a védett személyek biztosítását végző szervezeti egység sem tartja be a törvényeket, akkor mire számítsanak az állampolgárok?” – fogalmazott Juhász Péter.
Közben eldőlt, a Markó utca és a Bajcsy-Zsillinszky út sarkán, majd egy kilométerre a Kossuth tértől fogja megtartani demonstrációját az Együtt – számolt be a Hír TV helyszíni tudósítója délben. A forgalom egyébként egyelőre zavartalan, de minden sarkon rendőrök láthatók a belvárosban, és folyamatosan járőröznek kisbuszokkal, autókkal. Vlagyimir Putyin érkezésének útvonala – természetesen – még nem ismert.
Bejelentkezés 12 órakor:
A belváros egy részét Vlagyimir Putyin mai látogatása miatt hermetikusan lezárták. Az orosz elnök a hivatalos program szerint dél körül érkezik meg, majd Orbán Viktorral tárgyal egyebek között gázügyekről és a paksi atomerőműről is. Részletek >>>














