
Vasárnap is folyamatosan gyűltek az aláírások a Nyugati pályaudvarnál felállított standnál.
Egy nő aláírta volna az ívet, de mivel nem fővárosi, hanem érdi, nem tehette meg. Véleménye azért van. „Szerintem nem áll úgy az ország hogy olimpiát rendezzünk. Nagyon örülnék neki, ha lehetne olimpiát rendezni, de most biztos hogy nem. Tegyék rendbe az egészségügyet, az oktatást, és utána rendezzenek olimpiát” – így Tóth Andrásné.
Ragasztószalagok tartják egyben az egyik állvány darabjait, a standot szombaton egy nyugdíjas rongálta meg. Az aktivistáknak azt kiabálta, hogy hazaárulók. A rendőrség közleménye szerint a vecsési nyugdíjas később a pultba rúgott, és eltörte az állványt. Az egyenruhások elfogták, és garázdaság gyanújával kihallgatták.
A Momentum Mozgalom gyűjtése 90 ezer aláírásnál tart. A szervezők szerint postán és külföldről is érkeznek szignók, és ha kell, házhoz is mennek aktivistáik. Bár a népszavazás is milliárdokba kerülhet, a mozgalom szerint ez még mindig csak ezredakkora költség, mint az olimpia rendezése. A mozgalom alelnöke úgy látja: az ügy megosztja a közvéleményt, a népszavazás viszont nem pártpolitikai kérdés.
„Felmérések vannak rá, azt hiszem, a fideszesek huszonvalahány százaléka is támogatja, hogy inkább ne legyen olimpia, illetve sokkal többen támogatják, hogy legyen népszavazás. Mert ez itt a fontos, a mi kampányunk elsősorban arról szól, hogy kérdezzük meg a népet, legalább Budapest népét arról, hogy akarunk-e itt 2024-ben olimpiát” – hangsúlyozta a Momentum Mozgalom alelnöke, Soproni Tamás.
Az LMP szerint az olimpiára szánt körülbelül 3000 milliárd forintot inkább a fiatalokra kellene költeni. A pénzből huszonnégy éves korig kiterjesztenék és megemelnék a családi pótlékot, ingyenessé tennék a felsőoktatást, bérlakásokat építenének, vállalkozásokat támogatnának és bölcsődéket fejlesztenének. Ezért is segítik az aláírásgyűjtést.
„A célunk 30-35 ezer aláírás összegyűjtése. Most, körülbelül féltávon 15 ezernél vagyunk” – jelentette ki Kanász-Nagy Máté ifjúsági szakszóvivő.
A népszavazást az Együtt is támogatja. „A párt egésze vállalta, és ezt jeleztük is a Momentum Mozgalomnak, hogy Budapest mind a 18 egyéni országgyűlési választókerületében 500 aláírást fogunk gyűjteni az utolsó napig. Ez megközelítőleg 8-10 ezer aláírást jelent, ezt fogjuk nekik átadni két ütemben,. Mi ebben a valóságot mondjuk, időközi számokat nem mondunk, nem gyűjtöttük be még az aktivistáktól az aláírásokat” – így Szigetvári Viktor választmányi elnök.
A népszavazás kiírásához 138 ezer érvényes aláírásra van szükség.














