Jobbik: Tállai András nem ért a munkájához

A Jobbik szerint ki kellene vizsgálni Tállai András mellékes jövedelmeinek forrását. Az adóhatóság elnökének vagyonnyilatkozata szerint, államtitkári és képviselői fizetésén túl, két vállalkozástól is fizetést kap adószakmai munkájáért. Az egyik cég az, amely a NAV havonta megjelenő kiadványáért felelős. A híradónak nyilatkozó adószakértő szerint nincs szó összeférhetetlenségről.

  • 2017. február 02., csütörtök 18:09
Vágólapra másolva!

Több lakóház és garázs, egy üdülő, szántó és egy pince. 35 millió forint megtakarítás és 28 millió tartozás. A Nemzetei Adó- és Vámhivatal elnökének a vagyonnyilatkozata. Az Országgyűlésnek megküldött iratok szerint Tállai András két cégtől is kap fizetést szerkesztői tevékenységért.

Egyik az adóhivatal havonta megjelenő újságát kiadó társaság, a másik egy adózással és számvitellel foglalkozó vállalkozás. Az államtitkári és a képviselői járandósággal együtt ez havi több mint 1 700 000 forintot jelent.

A Hír TV-nek nyilatkozó adószakértő azt mondta: az Adóvilág című, havonta megjelenő kiadvány mindenkori főszerkesztője a NAV elnöke, így ebben semmi szokatlan nincs.

„A másik cég, amivel hírbe hozták, az is egy olyan cég, ami különféle kiadványokat jelentet meg, adószaklapokat, adóonline. Ahol ő valójában végez olyan munkát, ahol adózással kapcsolatos cikkeket tesz közzé” – mondta el Angyal József okleveles adószakértő.

A Tállai András nevével fémjelzett oldalon egyébként a többi között az adó- és járuléktörvények magyarázatai mellett adóhatósági tájékoztatók és egyéb közérdekű cikkek jelennek meg.

Adózással kapcsolatos hír volt a decemberi Erzsébet-utalvány többletköltsége is, erre az államtitkár akkor nem tudott érdemi választ adni, később a mezőkövesdi sportszálló túlárazásával kapcsolatban már a kérdést sem lehetett feltenni, az államtitkár sajtótájékoztatóján a Hír TV-től a mikrofont is elvették.

A Jobbik kivizsgálná, hogy nincs-e összeférhetetlenség az államtitkári tisztség és a mellékes jövedelmek között, valamint azt is, hogy az adóhivatal vezetője végez-e bármilyen gyakorlati tevékenységet a NAV kiadványának szerkesztése során.

„Az elmúlt időszakban számtalan olyan sajtótájékoztató volt, ahol bebizonyította, hogy ehhez valójában nem ért. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy milyen szakértői tevékenységet végzett ebben a kiadványban és ennek szerkesztése során, esetleg érdemes lenne megkérdezni, mely oldalakat lektorálta, mely oldalakért ő a felelős” – nyilatkozta Lukács László, a párt frakcióvezető-helyettese.

A Magyar Nemzet közben arról írt, idén újabb, akár kétezer fős leépítés is lehet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, a bérekre ugyanis ötvenmillió forinttal kevesebb jut, mint tavaly.

50 milliárd átvilágításra

Munkatársakra nem, de röntgenberendezésre költ az adóhatóság. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint Tállai András hivatala több mint ötmilliárd forintért vásárol olyan szűrőberendezést, amellyel a vasúti szerelvényeket és teherautókat világítják át a határon.